2010. november 2., kedd

Soilhull Moors, 8.szezon


Hasonlóan kezdeném ennek az évnek a beszámolóját is, mint a negyedik és hatodik évét.

Első év: Blue Square North középmezőny (13.hely)
Második év: Blue Square North feljutás (1.hely)

Haramdik év: Blue Square Premier középmezőny (14.hely)
Negyedik év: BSP feljutás (1.hely)

Ötödik év: Coca Cola 2. Liga élmezőny (4.hely)
Hatodik év: Coca Cola 2. Liga feljutás (1.hely)

Hetedik év: Coca Cola 1.Liga közép(-él)mezőny (11.hely)

Egyértelmű, hogy ezúttal is minek kéne következnie. A tavalyi szezonnal úgy, ahogy megvagyok elégedve, nem vártam azt, hogy legyen esélyünk a feljutásra, de volt. Igaz, a pocsék szezonkezdet és a kiesők elleni pontvesztéseknek köszönhetően a végén lemaradtunk.

A nyáron az eddigi 7éves karrierem egyik legszebb pillanata érkezett: a vezetőség bejelentette, hogy új stadiont épít! Az eddigi 3050 fős „katlan”-t a tavalyi évben szinte mindig megtöltöttük, 3024-es átlagnéző számot hoztunk, valamint az a játékos eladásoknak köszönhetően az egyenlegünk is pluszban volt. A 12712 nézőt befogadni tudó stadionunk 2 év múlva épül csak fel, ráadásul elég komoly bankhitelt vettünk fel: 15 (!!!) éven keresztül kell majd törlesztenünk. Sajnos, városunk nem túl nagy, összesen 95.000-en élnek itt, remélhetőleg mindannyian futball-őrültek :)

A hír:

A stadion építése mellett is komoly változások történtek a klub életében ezen a nyáron. Több, a tavalyi szezonban alapember távozott (többségük ingyen) és helyükre többnyire tapasztaltabb, kicsit jobb játékosok érkeztek. A kérdés, hogy mennyire tudunk majd összeszokni, mivel a tavalyi alap kezdőcsapatomból mindössze négyükkel számolok idén is a kezdőben: a tavaly és idén is kölcsönben nálunk játszó Ouvrard (DL), Bennett (DR), Moore (ML), Barthelemy (SC).

A stadion beruházás miatt a vezetőség kissé összehúzta a nadrágszíjat és a tavalyi év végéhez képest az új szezon elején rosszabb körülmények vártak átigazoláskor:
A fizetési keret 40millióról 29-re csökkent (forint)
A játékosok fizetései viszont a nyári érkezők miatt emelkedtek 28,5millióról 37-re, így alaposan túlléptem a keretet.
A tavaly évvégre „felépített” 130milliós átigazolási keretemet 19-re csökkentették.
Amíg tavaly a játékosok eladása után befolyt pénzből 40%-át költhettem igazolásra, addig idén nullát.

Hosszútávon viszont nyilván megfog térülni ez, de ínséges pár év következik. Jó lenne, ha csak egy lenne és jövőre már a Championshipben szereplnénk. Elvárásnak mid-table finish-t adtam meg, de csak azért, mert ha nagyobb célt tűzök ki, akkor sem adtak volna több pénzt. Valójában a feljutás a cél, az 1-2.hely is elérhető szerintem, ha hamar formába jövünk, de az osztályozós helyek (3-6.) megszerzése már kötelező feladat! A média a 19.helyre vár minket, ezúttal (is) rosszul mérik fel a csapat erejét.

A nyáron összesen 30 új játékos érkezett! Közülük viszont 9 kölcsönjátékos (kettőjüknek hosszú távú, év végig szóló szerződésük van, a többi hét játékos viszont csak 3hónapig „tesztelem”). A maradék 21, véglegesen érkező játékosból pedig mindössze öt játékos érkezett az A csapathoz, a többi 16 tehetséges fiatal, akiket kölcsönadok. A legismertebb érkező, a 35 éves, levezető Hajnal Tamás, aki remélhetőleg sikerekkel a háta mögött fog majd visszavonulni tőlünk.

Egy komoly hibát is elkövetettem: több szerződést is végül a legvégén visszautasítottam, mert kompenzációt kellett volna fizetnem, ám egy esetben nem figyeltem, így 3 havi törlesztő részletet adtam ki egy fiatal tehetségért…Áááájáááj.


Nyári átigazolások


Az érkezett játékosok:





Két, hosszútávú kölcsönszerződést kötöttem, a tavaly stabil Man City’s fiatal balhátvédet az idei évben is minket erősít.
Baptiste Ouvrard


Szintén a teljes bajnokság alatt rendelkezésemre fog állni a tavaly 2-3. középső hátvédnek számító N’Diaye, aki idén viszont könnyen lehet, hogy csak 4-5. számú védő lesz.

Leyti N'Diaye

Rajtuk kívül is érkezték még kölcsönjátékosok, ők azonban csak 3-3 hónapra. A nagy jövés-menés miatt rekord mennyiségű felkészülési meccset játszottunk, 29 nap alatt összesen tizenhármat! Reméltem, hogy mindannyian formába lendültek és valamennyire összeszoktak egymással a fiúk. 
  
 Felkészülési mérkőzések:

A bajnoki rajt után nem sokkal még egy játékos érkezett az A-csapathoz:
Musavu Kung

A bajnokságot ugyan jól kezdtünk, a középmezőnyben voltunk az első 10-15 forduló után, de ami ezután következett… Sehogy sem sikerült ponto(ka)t szereznünk. A kupákban sem alkottunk maradandót, a legjelentéktelenebb Liga-Kupában idegenben ejtettük ki a Fulhamet, de amúgy semmi extra és ez sem ért túl sok mindent.

 Liga-Kupa
 Johnstone Paint Trophy
 FA-Kupa
 
Ami ennél is elkeserítőbb az a bajnokság. Egymás után 8 mérkőzést vesztettünk el, majd szabadságra mentem, átadtam a segédedzőnek a kispadot. Az elején még sikeres volt, 2 meccs/2pont, gondoltam akkor visszaveszem én, de nekem ezúttal sem ment. Most már az ass.man sem húzott ki a gödörből, ő sem tudott pontokat húzni, tragikus lett a szezon. A feljutás volt kitűzve célként. Jövőre ugyan más osztályban szerepelhetünk, de nem a Championshipben, hanem a Coca Cola 2.ligában, ugyanis kiestünk…

Több hibát is elkövettem az évben, először azt, hogy a nyáron teljesen átalakítottam a keretet. Úgy éreztem, hogy a keret megerősítésre szorul, ha fel akarok jutni ezért szinte a teljes csapatot kicseréltem. Ráadásul rengeteg kölcsönjátékossal álltunk fel a bajnokság első felében, rendszerint a maximum 5 kölcsönjátékos ott volt a kezdőben. Mondjuk kicsit nem értem, hogy az első pár forduló miért sikerült jól és miért utána jött a visszaesés, de januártól, illetve amikor már biztossá vált, hogy nem juthatunk fel ismét hozzányúltam a csapathoz. Az összes kölcsönjátékost visszaküldtem/leküldtem a tarcsiba és azzal a csapattal játszottuk végig a tavaszt, akikre hosszútávon számítok, reménykedtem hogy összeszoknak és jövőre együtt reális eséllyel vehetik célba a Championshipet. Hát, nem sikerült.

A napokban kijön a FM 2011, így nem tudom még, hogy folytatom-e ezt a karriert. Egy kicsit elvesztettem a kedvem…
 Tabella

 Bajnoki meccsek, 1.rész

Bajnoki meccsek, 2.rész

 Statisztikák, 1.nézet

Statisztikák, 2.nézet

 Az összes átigazolás

Best Eleven
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése